image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Győzelem a 2002-es bajnoki címért

A Szívós István 2002-es Bajnokságban azonos ponttal álltunk az első helyen a Vidám vízilovakkal, győzelmünkkel fél lábbal már a dobogó legfelső fokán állunk. Két forduló van még hátra a BVSC és az Oázis csapatai ellen.

Három ponttal és 77 gólos gólkülönbséggel állunk az első helyen a bajnokságban. Még két mérkőzésünk van a végéig, de már fél lábbal a dobogó tetején állunk.

A Vízilovak az elején vezetni tudtak ellenünk 1-0-ra, ez volt az egyetlen lehetőségük a vezetésre. Ezután már a mi kezünkben volt a mérkőzés, gyorsan egyenlítettünk és pár perccel később már vezettünk is. A negyed végén 5-3-as vezetéssel álltunk.

A következő negyedben pár percig nem esett gól, majd ellenfelünk találatával már csak 5-4-re vezettünk. Odatettük magunkat és jöttek is az akciógólok, a negyed végéig ötöt sikerült lőnünk, ezzel a félidőben már 10-5-re vezettünk.

Innentől nem volt kérdés a győzelem, de nem hagytuk annyiban és 15-5-ig meg sem álltunk. A végjáték sem hozott más eredményt, az negyedet 6-0-ra nyertük, ezzel a végeredményt 21-6-ra állítottuk be.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025