image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Veretlenül az utolsó meccs előtt

A Rusorán Péter Gyermek 2003-as Bajnokságban eddig minden meccsét megnyerve az utolsó mérkőzése előtt áll csapatunk. Ma a Honvéd ellen tudtunk győzni, május 18-án a Dunakanyar Waterpolo csapata ellen játszunk, ahol egy utolsó győzelemmel veretlenül nyerhetjük meg a bajnokságot.

A Kőér utcai uszodában játszott ma csapatunk, ahol 18-10-es győzelmet értünk el. Az első negyedben még kiegyenlített volt a küzdelem, két perc után még csak 1-0 volt az állás. A negyed végén sikerült kiegyenlíteni a Honvédnak, de ezután három akciógóllal máris 4-1-re vezettünk.

A második negyedben szinte támadni se tudtunk, három emberhátrányt védekeztünk ki végül egy büntetőből kaptunk gólt. Ennek ellenére a negyed végére még eggyel nőtt a különbség és már 7-3-ra vezettünk.

A mérkőzés második felében is végig növeltük az előnyünk, a harmadik negyed végére 14-6-ra, nyolc góllal vezettünk. Az utolsó negyedben már csak tartanunk kellett magunkat, az eredmény változott a különbség nem. A végeredmény 18-10.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025