image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Elsöprő győzelem a gyerek csapatnál

Gyerek csapatunk nagy lendülettel harminc gól felett lőtt és 28 gólos győzelmet aratott a BENU Fiú Orszgáos Gyermek Bajnokságban a Tatabánya ellen.

Nagy lendületet vett az első negyedben csapatunk, ahol is 14-0-ra hozta le a negyedet. Már ez a teljesítmény is dicséretre méltó, de ezt még növelni tudták.

A második negyedtől kicsit lejjebb hagyott a lendület, de még így is 6-1-es negyedet mutattunk. Az elejétől a végéig hajtottak a srácok és minden negyedben sikerült hat gólt lőnünk. A végeredmény 32-4.

Fontos volt a nagy különbség, hiszen az első helyen holtverseny alakult ki már fordulók óta és ilyenkor a gólkülönbség dönt a végén. Majdnem száz góllal jobb a gólkülönbségünk a Fradival szemben, nekünk 337, amíg nekik csak 245. Még négy forduló van hátra és ha sikerül tartanunk ezt az előnyünk, akkor megvédhetjük a tavalyi címünket és idén is a dobogó legfelső fokára állhatunk.

A csapat edzője Szabó Zoltán a mérkőzésről:
"Csak gratulálni tudok a csapat minden tagjának!Mindent, amit kértem tőlük, megvalósítottak! Kiválóan védekeztünk, gyönyörű gólokat lőttünk! Csak így tovább!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025