image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Újabb győzelem az Ifjúsági Bajnokságban

Az elejétől kezdve stabil játékkal aratott győzelmet az Ifjúsági csapatunk az UVSE ellen. Az első három negyedben csak három gólt kaptunk a jó védekezésnek köszönhetően.

 UVSE I. - KSI SE Ifjusági mérkőzés

Az első negyed közepéig nem esett gól, amit az UVSE tört meg. Ekkor vezetett először és utoljára a hazai csapat. A negyed végén három perc alatt egy büntetőgóllal, majd egy akciógóllal és két emberelőnyből szerzett góllal már 1-4-re vezettünk. 

A második negyed is hasonló jól sikerült, az UVSE talált be először, de a negyed végére válaszul hármat is lőttünk. Ezzel már 2-7 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben. 

A harmadik negyedben is megvolt a lendület. Három egymást követő gól után már nyolc góllal vezettünk. Az utolsó játékrészben még növelni tudtuk az előnyünket, már 3-13 volt az eredmény. Ebben a negyedben egy kicsit leengedtünk, de a győzelem már a miénk volt. Igaz a negyedet 5-3-ra az UVSE nyerte meg, a végeredmény 8-14-es győzelemmel zárult.

A csapat edzője Horváth János a mérkőzésről:
"Három negyedig viszonylag fegyelmezetten játszottunk. Meg tudtuk valósítani (elsősorban védekezésben) amit elterveztünk! Az utolsó negyed fegyelmezetlen játéka figyelmeztető jel kell, hogy legyen a játékosaimnak, mert ez a teljesítmény könnyen megbosszulhatja magát! A bajnokság feléhez értünk, pontveszteség nélkül vezetünk! Ehhez gratulálok a csapatnak, de a nehéz még csak most következik!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem