image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Három mérkőzés a 2004-es bajnokságban

Három mérkőzést játszott 2004-es korosztályunk két csapata. Az egyes csapatunk az YBL ellen aratott magabiztos győzelmet. A kettes csapatunk a Szolnok elleni rangadón egygólos vereséget szenvedett, majd az UVSE első számú csapata ellen várható vereséget szenvedett.

 KSI SE II. - Szolnok mérkőzés

Először a kettes csapatunk szállt vízbe a Szolnok ellen egy szoros mérkőzésen. A mérkőzést jól kezdtük, először 1-0-ra majd 2-1-re is vezettünk. Ezután sikerült egyenlítenie és fordítania is a Szolnoknak és a negyed végén 5-3-as hátrányba kerültünk.

A második negyedben sikerült visszatérnünk a meccsbe és egyenlítettünk, ezután viszont volt egy kis kimaradás, amikor három gólt kaptunk és 8-5-re vezetett ellenfelünk. A negyed végére viszont sikerült feljönnünk 8-7-re.

A harmadik negyed jól sikerült. Egyenlítettünk a negyed elején és sikerült a vezetést is megszereznünk. Végig vezettünk a negyedben és már kétszer két góllal is 11-9-re és 12-10-re is vezettünk. A vége előtt néhány másodperccel sajnos egy távoli potyával csak egy gól volt az előnyünk az utolsó negyed előtt.

Eléggé elfáradtunk és a negyedik negyedben a Szolnoknak sikerült fordítania és 14-12-re is vezetett. Jöttek a kiállítások, de nem sikerült élnünk az előnyeinkkel. Az utolsó percen belül sikerült még egy emberelőnyt kiharcolni és gyorsan értékesíteni. Egy gól volt a hátrány és fél perc volt hátra. Szükség volt egy labdaszerzésre, sikerült is és mentünk előre, ahol egy büntetőhöz jutottunk viszont ez kimaradt, így a végén 14-13-as vereséget szenvedtünk.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

A második mérkőzést az UVSE ellen játszottuk. Sajnos az első mérkőzésen mindenki kiadta magából a maximumot, így már ezen a meccsen egy kifáradt csapatként álltunk fel az UVSE ellen. Látszott a játékon is, hogy sokat kivett belőlünk az előző meccs. A mérkőzést 28-2-es eredménnyel zártuk.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

A csapat edzője Marnitz Márk a mérkőzésről:
"Már régóta és nagyon sokat készültünk a Szolnok mérkőzésre. Büszke vagyok a csapatomra, hogy az utolsó másodpercig mindent beleadtak és háromgólos hátrányból is feltudtunk állni, sőt még kétgólos vezetést is szereztünk. Le a kalappal előttük. Sajnos sok hibát vétettünk védekezésben és két, három gólt elkerülhettünk volna és elől is ennyi bennünk maradt. Tanulunk a hibákból és megyünk tovább."

Az egyes csapatunk az YBL ellen játszott és magabiztos győzelmet aratott. Már az első negyedben sikerült ellépnünk ellenfelünktől. Szinte minden támadásunkból gól született, így 8-0-ás első negyeddel kezdtünk.

A folytatásban is hasonló volt a játék képe, viszont a második és harmadik negyedben kevesebb gólt szereztünk és kicsit figyelmetlenebbek voltunk hátul. A második negyedben 5-1-re nyertünk, így már 13-1-re vezettünk. A harmadik negyedben kicsit kiengedett csapatunk, de még így is hoztuk a negyedet, 4-2-es eredménnyel már 17-3-ra vezettünk.

Az utolsó negyedben megismételtük az elsőt, még egy utolsó hajrával 8-0-ás negyeddel zártuk a mérkőzést. Ezzel a végeredmény 25-3 lett.

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025