image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Vereség a 2005-ösöknél

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában 2005-ös csapatunk vereséget szenvedett a Cegléd csapata ellen. Ezzel az 5. helyen állunk a csoportban, de még az utolsó fordulóban javíthatunk egy helyezést.

A vezetést mi szereztük meg az első negyedben, ahol sok idő telt el, míg megérkezett az első gól a mérkőzésen. Sajnos ezután egy percen belül két emberelőnyhöz jutott a Cegléd és mindkettőt gólra váltotta, ezzel át is vette a vezetést.

A második negyedben még sikerült kiegyenlítenünk, de ezután két büntetőt is szerzett ellenfelünk és ezzel már két góllal mentek. Egy gólt szereztünk Centerből, de ezután hármat is kaptunk a félidőig.

Próbáltunk kapaszkodni, de csak a különbséget sikerült tartani. A negyed végéhez közeledve már ez sem sikerült, az utolsó játékrész előtt már 12-6-ra vezetett ellenfelünk.

Az utolsó negyedben javítottunk a gólkülönbségen, sikerült feljönnünk négy gólra, de végül a Cegléd góljával ért véget a mérkőzés. A végeredmény 13-8 a Cegléd javára.

A csapat edzője Szabó Zoltán a mérkőzésről:
"A hétvégi mérkőzéseket, hét közben, az edzéseken kellene megnyerni...! Ma ismét tanultunk! Jó lenne, ha nem csak megtanulnánk a leckét, hanem meg is értenénk!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025