image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

7-5-ös győzelem a 2005-ös bajnokságban

A Kaposvár ellen játszottunk a 2005-ös korosztályban. Végig kézben tartva a mérkőzést, már az elején vezetést szerezve végül 7-5-ös győzelmet arattunk.

Nem kellett sok és már meg is szereztük a vezetést, ami az első negyed egyetlen gólja volt. Sajnos az egyetlen emberelőnyünket nem tudtuk értékesíteni a negyedben, de mentünk tovább és meg is lett a gyümölcse. A második negyedben sikerült megszerezni második gólunkat, így már 2-0-ra vezettünk. Egy újabb előny maradt ki, amit már nem hagyott szó nélkül ellenfelünk és ők sikeresen fejezték be emberelőnyüket, ezzel 2-1-re szépítve az eredményt. Ez már a félidő eredménye lett, a negyed második felében már nem esett gól.

A harmadik negyedben egyből egyenlített a Kaposvár. Mikor sikerült visszaszerezni a vezetést újra kiegyenlítettek. Nem hagyhattuk, hogy a negyedik negyedet nulláról indítsuk, kellett az előny. Jött is a kiállítás és most már nem hibáztunk jól kijátszva gólra váltottuk, így 4-3-as eredménnyel vártuk az utolsó felvonást.

Remek kezdés, egy kiállítást harcoltunk ki és mikor már kiegészült ellenfelünk még sikerült belőnünk a helyzetet. Újra kétgólos az előnyünk. Egy hátrány kellett kivédekeznünk, amit sikeresen vettünk. Ennek jutalma egy büntető volt, amit sikerült belőnünk, így már győzelmet érő háromgólos előnyünk volt. A következő hátrányt már nem sikerült kivédekeznünk, de a válasz egy akciógól volt. A mérkőzés utolsó gólját még a Kaposvár szerezte meg, ezzel 7-5-ös végeredménnyel ért véget a mérkőzés.

A csapat edzője Szabó Zoltán a mérkőzésről:
"Gratulálok a csapatomnak, nagyot küzdöttek! Óriási dicséret illeti Őket! Külön dicséret illeti Zétit, aki betegen is vállalta a játékot, sajnos rá voltunk kényszerülve, mert többen a csapatból elutaztak... Nagyon örülök, hogy a 2006-os játékosok felnőttek a feladathoz és maximálisan pótolták a hiányzókat!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025