image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Két csapattal a 2006-os Bajnokságban

A 2006-os Budapest Bajnokságban is két csapattal indultunk. Tegnap minkét csapatunk győzelemmel zárta a napot. A kettes csapatunk 11 órától szoros mérkőzésen egy góllal nyert a Kanizsa ellen. Egyes csapatunk magabiztos győzelmet aratott a Szombathely ellen.

Először a kettes csapatunk szállt vízbe a Margitszigeten. Végig szoros mérkőzésen sikerült győzelmet aratnia. Az első negyedben nem bírt egymással a két csapat. A vezetést a vendégek szerezték meg egy büntetőből. A negyed végén sikerült egyenlítenünk egy akciógóllal, így 1-1-es döntetlennel ért véget a negyed.

A második negyed sem hozott változást az eredményen. Megint egy büntetővel szerzett vezetést a Kanizsa, de a következő támadásunkból rögtön egyenlítettünk. A negyed végén már nekünk sikerült vezetést szereznünk, így a negyed 3-2-es vezetésünkkel ért véget. Sajnos a félpályás dobásokat a Kanizsa nyerte, így a félidőben 3-3-as eredménnyel álltunk.

A harmadik negyedben újra vezetést szereztünk, de a negyed második felében egyenlíteni tudott ellenfelünk. Ezután egy büntetőt harcoltunk ki és lőttünk is be. Ezzel még nem ért véget a negyed, egy akciógólt szerezve már 6-4-es vezetést szereztünk az utolsó negyed előtt.

Két gólos előnnyel kezdtük az utolsó játékrészt. A negyed első felében nem változott az eredmény. Ezt a vendégek törték meg egy akciógóllal, így egy gólra zárkóztak fel. Ezután kihagytuk helyzetünket a következő támadásban és egy újabb Kanizsa góllal már 6-6-os döntetlen állt az eredményjelzőn három és fél perccel a vége előtt. Újabb kihagyott lővés következett, majd hátrányba is kerültünk. Kapusunk labdaszerzése után mehettünk előre és támadhattunk. Ezt eredményesen tettük, hiszen egy akciógóllal megszereztük a vezetést. Ez már a végeredmény volt, így 7-6-ra győztünk ezen az fordulatos mérkőzésen.

A csapat edzője Bozi Áron a mérkőzésről:
"Gratulálok a csapatomnak, mert kemény munkából érkeztünk erre a mérkőzésre. Keményen dolgoznak  hétközben az edzéseken a sikerért. Sok pontatlanság volt a játékunkban, nyerhettünk volna több góllal is, de ma ennyi is elég volt. Következőre pontosabbnak kell lennünk. Dolgozunk tovább, hogy a gyerekek minél többet fejlődjenek."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

Az egyes csapatunk is a Margiztszigeten szállt vízbe 12 órától. Az első negyedben már magabiztosan kezdtünk és 1-3-as vezetést szereztünk, egy akciógóllal és két gyönyörűen kiharcolt büntető értékesítése után.

A második negyedben is mentünk előre és játszottuk a játékunkat. Rengeteg emberleőny volt ebben a negyedben minkét oldalon. Ezt több kevesebb sikerrel sikerült kihasználni. Ezt a negyedet is sikerült 3-1-re megnyernünk, így már 6-2-es vezetéssel álltunk.

A harmadik negyedben hátul állt a védekezésünk, ez látszik a kapott gólokon, hiszen a negyedben nem engedtük, hogy bevegyék a kapunkat. Elől azonban kétszer is eredményesek voltunk, így már 8-2-re vezettünk az utolsó negyed előtt.

A negyed a Szombathely büntetőgóljával kezdődött. Erre egy centergól volt a válaszunk, ezzel már 9-3-ra vezettünk. A negyed felénél sajnos még egy büntetőt elhibáztunk. A mérkőzést egy góllal zártuk, így a végeredmény 10-3 lett.

A csapat edzője Nádor Zsombor a mérkőzésről:
"Az indokolatlanul korai január közepi bajnoki kezdés ellenére jól játszottunk. Különösen nagy dolog annak fényében, hogy a csapat alapozó munkából érkezett a mérkőzésre. Gratulálok mindenkinek és jó munkát kívánok a folytatáshoz."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem