image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Kecskemét ellen győzött a 2006

A 2006-os csapatunk szombaton a Kecskemét ellen játszott. Az egész mérkőzésen remekül játszottunk, elől és hátul is stabil teljesítménnyel 12-3-ra nyertük meg a mérkőzést.

Az elején hamar elléptünk és 2-0-ás vezetést szereztünk. Ellenfelünk próbált kapaszkodni, de csak egy gólt szerzett az első negyedben. A negyedet góllal zártuk, így 3-1-es vezetéssel álltunk az első játékrész után.

A folytatás nem volt zökkenőmentes. Először egy emberelőnyt hibáztunk el, majd hátrányokat védekeztünk ki. Sajnos eközben egy ziccert is kihagytunk, de nem álltunk le, a negyed végére sikerült lőnünk egy akciógól, ezzel már 4-1-re vezettünk. A félidőben a félpályás dobásokat is megnyertük, így már 5-1-re vezettünk.

Ezután egyből egy megúszásgóllal kezdtünk, majd újra pár perc következett gól nélkül. Ezt a Kecskemét törte meg és egy büntetővel majd nemsokkal utána egy akciógóllal feljöttek 6-3-ra.

Az utolsó negyedben megint az első támadásból sikerült gólt szereznünk. A negyed feléig még kettőt, ezzel már 9-3-ra vezettünk. Másfél perccel a vége előtt sikerült értékesítenünk egy emberelőnyt. Ezután kétszer is labdát szereztünk és egy-egy megúszásgóllal 12-3-ra állítottuk be a végeredményt.

A csapat edzője Nádor Zsombor a mérkőzésről:
"A mérkőzés előtt azt kértem a játékosaimtól, hogy mindenképpen be kell gyűjtenünk a három pontot. Ezt teljesítették és ehhez gratulálok. A játék képét tekintve, viszont sok hiányérzetünk lehet, pontatlan, fegyelmezetlen dolgokat követtünk el."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem