image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Döntetlen után büntetők az UVSE ellen

A Gyerek csapatunknak sem volt egyszerű a mérkőzés az UVSE ellen. A Serdülők meccséhez hasonlóan itt is szinte végig az UVSE vezetett, de a negyedik negyedben fordult a kocka és megszereztük a vezetést. Végül döntetlen után büntetőkkel az UVSE vitte el a két pontot.

Két góllal kezdett be ellenfelünk, amire büntetővel válaszoltunk, így 2-1 volt az állás az első percekben. Egy büntető majd egy akciógól után az UVSE már 4-1-re vezetett, de végig kapaszkodtunk és két centergól után már 4-3-ra jöttünk vissza, ez a negyed végeredménye is.

A folytatásban is csak kapaszkodni tudtunk és rohantunk az eredmény után. Egy percre sem álltunk meg, még akkor sem mikor ellenfelünk már 7-4-re három góllal is vezetett. Emberelőnybe kerültünk és a végletekig kijátszva már éppen kiegészültek mikor belőttük a helyzetünk. Labdaszerzés után újra előnyben játszhattunk, amit időkérés után sikerült értékesíteni, így a félidőben 7-6-os eredménnyel álltunk.

A harmadik negyed sem hozott még változást, itt is csak futottunk az eredmény után. A negyed végén három egymást követő támadásból is gól született, ami a gólunkkal indult, de gólt szerzett az UVSE is. A negyedet góllal zártuk, így az utolsó negyedre 10-9-el fordultunk.

Jól indult a végjáték zsinórban három góllal kezdtünk, így a mérkőzésen először vezetni tudtunk és egyből kétgólos előnyre tettünk szert. Még egy találat kellett volna, hogy bebiztosítsuk a győzelmet, viszont fáradtunk és az UVSE kihasználta hibáinkat, szépített majd ki is egyenlített két perccel a vége előtt. Sajnos nem sikerült jól a támadásunk ezután, két helyzetünk is volt, de egyik sem talált. Ezután sikerült újra megszereznie a vezetést az UVSE-nek, de nem tartott sokáig sikerült egyenlítenünk, így 13-13-as végeredménnyel következhettek a büntetők.

Mi kezdtük az első büntetővel és be is találtunk, de így volt az első kör, azaz 5-5 büntető mindkét oldalon gól lett. Kezdődhetett elölről a kör, ahol sajnos kihagytuk az elsőt, de az UVSE is hibázott. Újabb hiba következett, amit már nem engedett el az UVSE, így ezzel a góllal ők kapták a két pontot és a döntetlen miatt nekünk is jár egy.

A csapat edzője Székely Bulcsú a mérkőzésről:
"Gratulálok mindkét csapatnak! Mindenki megérdemelte a saját pontját/pontjait... Az UVSE azért mert végig irányított és végig kettő három góllal vezetett, mi azért, mert ebből a helyzetből is meg tudtuk fordítani a mérkőzést! Büszke vagyok a játékosaimra, hogy nem adták fel menet közben és hittek magukban. Ebből kell erőt meríteni az elkövetkező hétre!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025