image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Fordulatos rangadó, értékes győzelem

Az Ifjúsági Bajnokság idei szezonjának talán legizgalmasabb meccsén győzött Ifjúsági csapatunk. A szívünk a helyén volt és az utolsó percig azért küzdöttünk, hogy elhozzuk a három pontot. Ez sikerült is és 11-10-es győzelmet arattunk.,

Jól indult a mérkőzés, már az első negyedben nekiestünk ellenfelünknek és 2-0-ás vezetésre tettünk szert. Sikerült tartanunk a kétgólos előnyt a negyed végéig, de nem sikerült ellépnünk.

A második negyed elején még tartottuk magunkat, de a cél mindkét csapatnál egy volt, a győzelem. A negyed közepére sikerült kiegyenlítenie a BVSC-nek. Pár percig nem esett gól a mérkőzésen, majd a vendégek egyik játékosát kiállították cserével. Ezután két előnyt is kihagytunk, ami nem maradhatott büntetlenül. Egy páros kiállítás után átvette a vezetést a BVSC és 6-5-ös hátrányban mentünk a nagyszünetre.

A folytatásban újabb gól nélküli percek következtek, amit az egyenlítő gólunk tört meg. Egy újabb előny és megint nálunk volt a vezetés, de sajnos nem sokáig. A negyed végére újra átvette a vezetést ellenfelünk, így igazán izgalmas utolsó negyed előtt álltunk.

A végjáték első gólja a miénk volt, amivel újra sikerült egyenlítenünk. Egyből jött is a válasz, az előny újra a BVSC-nél volt. Az izgalmak a tetőfokára hágtak, egy kettős emberelőny következett, amit gólra is váltottunk, ezzel az állás 9-9-es döntetlen. Ezután rövid időre újra megszereztük a vezetést több mint egy negyed után, sajnos nem tartott sokáig, a következő támadásban emberelőnyből volt eredményes a vendég csapat. Három perc volt hátra a mérkőzés állása 10-10. Már az utolsó percen belül voltunk, mikor Kósa Balázs góljával megszereztük a győztes gólunkat, ehhez hárítanunk kellett az utolsó támadását ellenfelünknek. Izgalmas mérkőzésen sikerült 11-10-re megnyernünk ezt a rangadót, ezzel már a rájátszásra üzenve ellenfeleinknek, hogy mindent megteszünk, hogy felérjünk a csúcsra.

A csapat edzője Horváth János a mérkőzésről:
"Rendkívül sok hibával tarkított mérkőzésen fontos győzelmet arattunk. Úgy gondolom mindkét csapat tagja lesz a rájátszásnak, ahol nagyot fogunk meccselni. Megmaradt az esélyünk az őszi elsőségre, amely igazából csak magunknak fontos, a rájátszás szempontjából lényegtelen. A mérkőzés összképét tekintve a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, így nem lehetek elégedetlen."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025