image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Nem maradt el a hármas siker a visszavágón

Mindhárom korosztály elhozta ma a három pontot a Tatabánya elleni visszavágón. Az Ifjúsági csapatunk zárta a sort, ők végig vezetve a második negyedben megalapozva a győzelmet 17-9-re győzte le ellenfelét.

Az első negyed még izgalmakban gazdag volt, mikor megszereztük a vezetést ellenfelünk egyből egyenlíteni tudott. A negyedben a mi gólunk volt az utolsó, ezzel 3-2-es vezetést szereztünk.

A második negyed volt a döntő a mérkőzés kimenetelével kapcsolatban. Itt nagy lendületet vettünk és jöttek a gólok. Egészen 9-2-ig mentünk, a vendégek csak ekkor tudták bevenni a kapunkat. 7-1-es második negyeddel már 10-3-ra vezettünk.

A harmadik és negyedik negyedben már csak tartanunk kellett az eredményt. Minden tatabányai gólra volt egy válaszunk, így a harmadik negyedet 4-3-ra, a negyediket 3-3-ra hoztuk, ezzel a végén 17-9 állt az eredményjelzőn.

A csapat edzője Horváth Dániel a mérkőzésről:
"Nagyon sok hibával játszottunk, túl sok gólt kaptunk. Sajnos csak egy negyedig játszott úgy a csapat ahogy igazából kellene."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem