image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Siker a döntő első mérkőzésén

A Diapolo Ifjúsági Bajnokság hétközi döntőjében csapatunk büntetőkkel győzte le a Ferencváros csapatát. Végig kiegyenlített volt a küzdelem végül 9-9-es döntetlennel ért véget a mérkőzés, amit büntetőkkel nyertünk meg. Két győzelemig tartó párharcban most nálunk az előny.

Az első negyedben úgy tűnt jól indítottunk, sikerült 2-0-ás vezetést szereznünk. Kapaszkodott a Fradi, de még 3-1-re tudtunk vezetni. A negyed végére sajnos jöttek a szépítő gólok és a végén 3-3-as eredmény állt az eredményjelzőn.

A folytatásban már a vezetést is átvették, de ez csak a következő támadásunkig tartott. Már 4-4 volt az állás, mikor sikerült labdát szereznünk és jó kontrát indítva góllal fejeztük be a támadást. Kapusunk labdaszerzése után újra mi támadtunk és még egy emberelőnyt is kiharcoltunk, de sajnos elveszítettük a labdát a lövés előtt. Ezt a hibánkat kihasználva újra egyenlítettek és a félidőben 5-5-ös eredménnyel álltunk.

A harmadik játékrészt jól kezdtük, igaz egy ziccert hibáztunk el, de utána kétszer is eredményesek voltunk és 7-5-ös vezetésre tettünk szert. Sajnos a negyed végén még javított a helyzetén a Fradi, így az utolsó negyed előtt 7-6-ra vezettünk.

Már a negyed elején egy emberelőnyt hibáztunk el és egyből utána jó védekezéssel meg is úsztunk egyet, de sajnos a labda rossz helyre pattant és már kiegészültünk, de sikerült belőniük, így újra döntetlen az állás. Két egymást követő támadásból is gól született. Megszereztük a vezetést, de egyből egyenlített a Fradi. Emberelőnyben támadhattunk a vezetés megszerzéséért, de kimaradt. Ezt a következő támadásban góllal büntette ellenfelünk, amivel a vezetést is megszerezték. Szerencsére nem sokkal utána sikerült kiegyenlítenünk és ez már a végeredmény volt.

Következhettek a büntetők, ahol kapusunk remek formát mutatott. Már a legelsőt kivédte, így előnyben voltunk. Mi egyet sem hibáztunk el, viszont Bányai Márk egy újabb védése után már biztosnak éreztük a győzelmet. Végül az utolsót is belőttük, amivel a döntő első mérkőzését mi nyertük meg.

A csapat edzője Horváth Dániel a mérkőzésről:
"Végig nagyon szoros mérkőzés volt, amit csak magunknak köszönhetünk. Nem lehet ennyi helyzetet büntetlenül kihagyni... A büntetőknél Bányai Márk kétszer bravúrral védett, ezzel sikerült nyernünk."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem