image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Büntetőkkel nyertünk

A Szentes elleni mérkőzésen rossz kezdés után sikerült háromgólos előnyt szereznünk a negyedik negyedre, de a végére kiegyenlítettek. A büntetőket 4-2 arányban megnyertük, így 13-11-es győzelmet arattunk.

A kezdés nem nekünk kedvezett. A Szentes 2-0-ás vezetést szerzett, ami sikerült e negyed végégre lefaragnunk. A negyed végül 2-2-es döntetlennel ért véget.

A második negyedben is vezetést tudott szerezni a Szentes, de egyből sikerült kiegyenlítenünk, majd a vezetést is átvettük. Sajnos hátrányba kerültünk, amit kihasznált ellenfelünk és újra kiegyenlítettek. A negyed végégig még sikerült két akciógólt szereznünk, de egy ziccert sajnos elhibáztunk. Ezzel a félidőben 6-4 állt az eredményjelzőn.

A harmadik negyedet egy emberelőnnyel kezdtük, de sajnos ez kimaradt. Egy újabb ziccert is elhibáztunk. Ezt nem lehetett megúszni büntetlenül, a Szentes időkérés után értékesített egy emberelőnyt. Ezután egy büntetőhöz jutottak, de ezt sikerült elhárítanunk. A negyed végén büntetőt értékesítettünk, majd egy megúszásgóllal 8-5-ös vezetést szereztünk.

Az utolsó negyed elején még úgy tűnt miénk a győzelem, amíg 1-1 gól után még 9-6-ra vezettünk. Ezután egy büntetőt védett kapusunk, de emberelőnyhöz jutottak, amit már nem hibáztak el. Egy centergól, majd egy akciógól következett, amivel kiegyenlítettek. Volt lehetőségünk a győztes gólra, de nem sikerült belőnünk az előnyt, így döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A büntetőket a Szentes kezdte, de egyből védett a kapusunk. A második lövésüknél is hibáztak, így már kettő volt az előnyünk. Mi nem hibáztunk, így a negyedik lövés után véget ért a büntetőpárbaj és 13-11-re nyertük meg a mérkőzést.

A csapat edzője Horváth János a mérkőzésről:
"Fáradunk... a csapat is, én is!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025