image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Újra az első osztályban

Az OBI/B-s csapatunk ma a Vasas csapata ellen aratott győzelmével megnyerte a bajnokságot ezzel újra felkerült az első osztályba.

 

Már az első negyedben kezünkbe vettük az irányítást és végig mi vezettünk. Elmentünk 2-0-ra, de még sikerült kiegyenlíteniük. Nem tartott sokáig, hamar visszavettük a vezetés és 4-2-re nyertük meg az első negyedet.

A második negyedben még sikerült egy gólra felzárkózniuk, de a negyed végére háromgólos előnyt szereztünk. Ezzel a felénél már 7-4-re vezettünk.

A harmadik negyedben tökéletesen játszottunk és sikerült eldöntenünk a mérkőzést. Jöttek a góljaink és a negyed végére már 10-5-re vezettünk.

Az utolsó negyedben már nem kellett aggódnunk. Ennek ellenére kapott gól nélkül hoztuk le a negyedet, így 3-0-ás negyeddel 13-5-ös győzelmet arattunk. Ezzel a győzelemmel az utolsó mérkőzésünk előtt már bajnokok lettünk. Ez a következő szezonra az OBI-es indulást jelenti, ami a célunk volt idén.

A csapat edzője Horváth János a mérkőzésről:
"Ezúton mondok köszönetet mindenkinek aki bármilyen formában hozzá járult ahhoz, hogy a KSI SE csapata jövőre ismét a világ legerősebb bajnokságában szerepeljen! Csapatomnak GRATULÁLOK a bajnoki címhez!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem