image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Tízgólos győzelem Szentesen

A Serdülő csapatunk kezdett Szentesen a helyiek ellen és tíz góllal 16-6-os győzelmet arattak.

Szentes - KSI SE Serdülő

Az utazásnak köszönhetően nehezebben pörögtünk fel a mérkőzésre, ez látszott az első két negyed álmos játékán. Az első negyedben azért magabiztos eredményt állítottunk be, 1-3-as vezetést szereztünk.

A második negyedben elég sokat hibáztunk védekezésben, ezért sok gólt is kaptunk. A negyed elején magunkra húztuk a Szentest, de a végére sikerült még egy góllal növelni az előnyt, így 8-5-ös vezetéssel folytathattuk a mérkőzést.

A hamradik negyedben már kezdtünk magunkhoz térni és helyre raktuk a védekezésünk, ezt a negyedet is 3-1-re nyertük meg. Az utolsó negyed előtt már biztos volt a győzelmünk, 11-6-ra vezettünk már.

Az utolsó negyedben már teljesen felvettük a ritmust és 100%-osan megérkeztünk a meccsbe. A védekezésünk a helyén volt és a támadó játékunk is a jól megszokott módon zajlott. Az utolsó negyedet 5-0-ra nyertük meg, ezzel 16-6-os győzelmet arattunk.

A csapat edzője Keszthelyi Tibor a mérkőzésről:
"Sok hibával játszottunk ennek ellenére magabiztos győzelemmel zártuk az évet!"

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025