image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Szentes ellen magabiztosan

A Szentes elleni fordulóban nehezen kezdte a mérkőzést Serdülő csapatunk. Az első negyedben még 3-0-ás hátrányba kerülve, végül fordítottunk és 17-9-re nyertük meg a mérkőzést.

 

Az első negyedben még aludtunk. Három gólt is szerzett zsinórban a Szentes, ezután sikerült nekünk is szépíteni. A negyed végére 4-2-es hátrányba kerültünk.

A folytatásban megint háromgólosra nőtt a hátrányunk, de ezután beindultunk és három gól következett amivel sikerült egyenlíteni, így már 5-5 volt az eredmény. A félidőre már mi vezettünk két góllal. A félidő eredmény 7-5 a javunkra.

A harmadik negyedben már teljesen átvettük az irányítást. Jöttek a gólok és egészen 10-5-ig meneteltünk. Egy gólt szerzett a Szentes és folytattuk a gólgyártást. A negyed végére 13-6-os eredményt állítottunk be.

Az utolsó negyed már nem volt mérvadó, biztos volt a győzelmünk. Még egy góllal növeltük a különbséget, így a 4-3-as utolsó negyeddel végül 17-9-re nyertünk.

A csapat edzője Keszthelyi Tibor a mérkőzésről:
"Ezen a mérkőzésen az első negyedben gyengén játszottunk. Helyzeteinket kihagytuk, pontatlanok és főleg fegyelmezetlenek voltunk, sorra kaptuk a gólokat. A második negyed közepétől sikerült rendezni a sorokat, összeszedtük magunkat és tanulságos győzelmet arattunk."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem