image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Baby mérkőzés az OSC ellen

Az év első Baby bajnoki fordulóját az esélyesebb OSC ellen játszottuk. Nagy csatában sikerült győzelmet arattnunk, mivel sikerült a mérkőzés közepén bebiztosítani a mérkőzést góljainkkal.

waterpolo

Az első negyedben kiegyenlített volt a küzdelem, kevés ítélet mellett kemény adok-kapok és úszóverseny alakult ki a medencében, gyakorlatilag végig ez jellemezte a mérkőzés képėt. A második negyedben beindultak a labdaszerzések és a lefordulások, így a negyedet egy halvány előnnyel zártuk.

A mérkőzés felénél a félpályás kapura lövések növelték az előnyünket. A harmadik és negyedik negyed felért egy hadgyakorlattal, masíroztak fel s alá a gyerekek a vízben, amit mi bírtunk jobban. Két büntetővel felzárkózott ugyan az OSC, de a biztos előnyünket végig meg tudtuk tartani, így hatalmas csatában győztünk. 

A csapat edzője Erdélyi Annamária a mérkőzésről:
"Izgalommal vártuk a mérkőzést, ami annak volt köszönhető, hogy ez volt az első olyan meccs, ahol az ellenfél erősebb nálunk, vagy ugyanazt a minőséget képviseli, ez volt a valódi mérce. Itt dőlt el, mennyit és hogyan dolgoztunk az elmúlt fél évben, mennyire bírják fejben a gyerekek a terhelést és érzelmileg, ha veszítünk vagy ha nyerünk. Ezekkel ebben a korban el kell kezdeni foglalkozni, hiszen nemcsak a fizikai munkát, de a mentális és érzelmi hozzáállást is itt alapozzuk meg. Ebből most mi jöttünk ki jól. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert oroszlánként harcoltak a vízben, odafigyeltek egymásra, kiszolgálták egymást. A kapusaink nagyon jól zárták a védelmet, valójában a mai siker a kiváló egyéni teljesítményeken túl egy összhangban végzett munkán és remek védekezésen múlt."

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem