image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Újabb 3 pont a serdülőknek

Vasárnap az első meccset a serdülő fiúk kezdték. Vendégünk a Szolnoki Dózsa csapata volt. A mérkőzés végeredménye számunkra volt kedvező.

 labda a vizben

Az első két negyedben, az állást tekintve, a két csapat fej-fej mellett haladt. Támadásainkat jól kihasználva 8 gólt sikerült szereznünk, viszont a gyenge védekezésnek köszönhetően, a szolnokiak gyorsan felzárkóztak. A félidő kezdete előtt az eredményjelző táblán 8:8 állt.

A harmadik negyedtől kezdve csapatunk átvette a meccs irányítását: 3 akciógólt és 1 büntetődobásgólt lőve, 4:0-ra nyertük a negyedet. 

Az utolsó negyedben csapatunk további 6 gólt tudhatott magáénak, ezzel szemben a Szolnoki Dózsának csupán 1 emberelőnyös találata született. A végeredmény 18:9 lett, így ezzel a győzelemmel továbbra is a bajnokság első helyén állunk. 

A csapat edzője Keszthelyi Tibor a mérkőzésről:
"Nehezen indult, elsősorban a gyenge védekezésünk miatt.  Sok  volt a kockáztatás, az eddig megbízhatóan, jól védő kapusaink bizonytalanok voltak, és rengeteg gólt kaptunk akcióból. Ugyan többször sikerül vezetést szereznünk, de ezt ellenfelünk rendre kiegyenlítette. A második negyed után javult védekezésünk, a kapusteljesítmény, lassan-lassan érvényesült  jobb erőnlétünk,  több volt a jó egyéni teljesítmény, és ezzel felőröltük ellenfelünk ellenállását. A mérkőzés végére a csaptok közötti különbség  jelentőssé vált, fontos szerintem megérdemelt győzelmet arattunk."

Gólszerzőink: Pető Attila - 8, Dubinák Szabolcs - 5, Lantos István - 1, Gábor Lőrinc - 1, Keszthelyi Attila - 1, Mészáros Márk - 1, Szabó Bence - 1

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem