image1 image2 image3 image4 image5 image6
logoleft
logoright

Serdülők kezdték az UVSE rangadót

Országos csapataink az UVSE elleni fordulóját a Serdülő csapatunk nyitotta. Az egész mérkőzést kézben tartva végig vezettünk, végül négy góllal 10-6-ra nyertük meg a rangadót.

labda a vizben

A labdát nekünk sikerült elhoznunk és az első támadásban egyből egy kiállítást szereztünk, de sajnos még nem sikerült megszerezni az első találatot. Ezután percekig mindössze egy lövés volt, labdaszerzések akasztották meg a támadásokat mindkét oldalon. Ezután újabb emberelőnyt harcoltunk ki és ezt már gólra váltottuk, így megszereztük a vezetést. A negyed végén sikerült kiegyenlíteniük, de az utolsó másodpercben még kiharcoltunk egy büntetőt, amivel 2-1-es vezetést szereztünk.

A folytatásban ugyan kiegyenlített az UVSE, de eztuán két góllal is válaszoltunk rá. A negyed végégn még próbáltak feljönni, de találatukra még egy gól volt a válaszunk, így a felénél 5-3-as eredménnyel álltunk.

A legjobb negyed következett, ahol a negyed elején szereztünk egy gólt és ellenfelünk is. Ezután zsinórban háromszor is eredményesek voltunk, így a mérkőzésen eddigi legnagyobb különbséggel 9-4-re vezettünk már.

Kezdődhetett az utolsó negyed, ahol már szinte biztos volt a győzelem, de még meg kellett tartani. Ez nem okotott gondot, hiszen a negyed 2-1-es eredménnyel ért véget. Igaz kikaptunk egy góllal a negyedben, de a 10-6-os győzelem a miénk volt.

A csapat edzője Keszthelyi Tibor a mérkőzésről:
"Sikerült egy lépéssel ismét közelebb kerülnünk a bajnokság döntőjéhez. Nagy presztízse is volt a találkozónak, mindig fokozott érdeklődés kíséri ezt a találkozót. Úgy érzem, hogy fegyelmezetten, kevés hibával játszottunk, megérdemelten győztünk. Fokozatosan kerültünk előnybe, melyet a mérkőzés végéig nagyrészt megtartanunk."

A mérkőzés jegyzőkönyve.

KSI SE Vízilabda Szakosztály weboldala

Vízilabdázás Jövőjéért Alapítvány
Adószám: 18006290-1-42
Bankszámlaszám: 11713005-20065025

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Tudomásul vettem